"Háborúm a jövőmért" Szalma József története

Világéletemben futballista akartam lenni. Azzal sem foglalkoztam, hogy kicsi voltam és gyenge. Még azt sem tántorított el ettől, hogy az akkori edzőm azt mondta nevetve, hogy olyan kicsi vagyok, hogy az étkezőasztalt is csak dobbantóról érem el.

Amikor kijártam a középiskolát akkor szembesültem azzal, hogy mivel nem voltam elég jó, 17-18 éves koromban nem fértem be az akkori Tatabánya felnőtt csapatába, ezért el kellett mennem dolgozni. 4:40 kor keltem és 2 óra 4 percig dolgoztam minden hétköznap. Amikor észrevettem, hogy milyen irányt vesz az életem, magamba roskadtam. Feltettem magamnak a kérdést, hogy hogy lesz így futballkarrierem, jövőm, mi van azzal a célommal, hogy én a Tatabánya felnőtt csapatában fogok játszani, válogatott futballista leszek és külföldre igazolok. Ez szinte elérhetetlennek, nagyon távolinak tűnt. Megfogadtam, hogy mind az edzés időmet, és mind a szabadidőmet csak arra és csakis arra fogom felhasználni, hogy én igenis elérjem a céljaimat. Az edzéseimet arra használtam fel, hogy fizikailag, mentálisan és szakmailag is megerősödjek. ebben az időszakban már nem voltam kezdő a saját csapatomban.

Ami véglegesítette az elhatározásomat, az egy Tatabányai Bányász – Fradi NB1-es mérkőzés volt. A Ferencváros jobbszélsője Zsinka János volt, aki kb. egy évvel volt nálam idősebb, ennek ellenére ő stabil tagja volt a Ferencváros kezdőcsapatának. Úgy gondoltam, hogy ha neki sikerül nekem is sikerülni fog. A következő naptól teljesen átgondoltam és megváltoztattam a futballhoz való hozzáállásomat és gondolkodásomat. Az edzések után - mikor hazaértem - nagyon sok saját testsúlyos edzést végeztem, többek között guggolásokat, has és hátizom gyakorlatokat. Ezenkívül – ez nagyon fontos - azt vizualizáltam, hogy külföldi, teltházas stadionban játszom. Gólt fejelek, vagy épp egy nagy helyzetben tisztázok a saját kapum előtt becsúszva. A nézők az én nevemet skandálják és egy ünnepelt futballista vagyok.

A csapat edzéseimen önmagamhoz képest 100%-ot hoztam ki magamból. Mind fizikális és szakmai téren egyaránt. Körülbelül fél év telt el azóta, hogy a fogadalmamat megtettem. Bicskei Berci az akkori ifjúsági szövetségi kapitány meghívott egy korosztályos válogatott összetartásra. Az az alap volt, hogy mindenkinek meg kellett csinálni azt, amit Berci kért, mint például, hogy sprint gyakorlatok végén az ő vonalában páros lábbal be kellett dobni magát a játékosnak, becsúszást imitálva. Nem lett volna ezzel semmi gond, csak az edzés vörös salakon volt. És mi rövidnadrágban edzettünk. Mivel nekem volt egy fogadalmam, nem volt kérdés, hogy én ezt megteszem-e. Ahhoz a korosztályos válogatott csapathoz akartam tartozni, és természetesen ennek ára volt.

Beválogatott. Ezek után a korosztályos válogatottban végig játszottam, és rövid időn belül felnőtt válogatott lettem. Körülbelül 19 éves lehettem mikor a Tatabányai Bányász felnőtt csapatában debütáltam. Onnantól kezdve csak és kizárólag kezdő játékosként léptem pályára tatabányai színekben. A hozzáállásom, agresszivitásom, a futball szeretetem végigkísérte az egész pályafutásomat. Játszottam a magyar ifjúsági és a felnőtt válogatottban is. 1991-ben a holland elsőosztályú Fortuna Sittardhoz igazoltam.